Felvételi a nagyváradi Timóteus bibliaiskolába

Bibliaiskolánk ismét felvételit hirdet meg az alapfokozatra és a levelező tagozatra.

Alapfokozat

Hétvégi oktatást foglal magában, (péntek délután 16-20 óra és szombat délelőtt 8-12 óra között). A hallgatók a következő kurzusokat végzik el két év alatt: Hogyan tanulmányozzuk a Bibliát, Ószövetségi és Újszövetségi bevezető, Rendszeres teológia, Apologetika, Lelkigondozás, Közbenjáró imádság és ébredés, Hogyan tanítsunk, Formálódás a szolgálatra, Tanítványság, Keresztyén élet, Nyilvános istentisztelet, Evangélizáció.

Levelező tagozat

A hallgatók évente ötször jönnek konzultációra. A levelezők a következő kurzusokat vehetik át: Hogyan tanulmányozzuk a Bibliát, Ószövetségi és Újszövetségi bevezető, Hogyan tanítsunk, Róma-Galata levél, Keresztyén élet, Evangélizáció és tanítványság.

Mindkét tagozatra a felvételi 2018. okt. 6. délelőtt 10 órakor kezdődik a bibliaiskolánál!

A bibliaiskola nyitva áll minden olyan személy előtt, aki valódi keresztyén jellemmel bír, és tagja egy helyi evangéliumi gyülekezetnek.

További feltételek:

  • lelkipásztori és gyülekezeti ajánlás
  • saját kézzel írt önéletrajz, amely tartalmazza a megtérés leírását és a felvételizőnek a szolgálattal kapcsolatos személyes meggyőződéseit.

Felvételi vizsga

Két részből áll:

  1. írásbeli vizsga, amely a felvételiző bibliaismeretét hivatott feltárni
  2. egy interjú.

A beiratkozáshoz szükséges dossziét a Bibliaiskola titkárságán (új épület 11-es szoba) vagy a szövetség irodájánál kell elhelyezni.

Az érdeklődőknek részletes információkkal szolgálunk. Címünk: Str. Berthelot Nr. 5, Oradea 410050. Tel. 0259-413289; 0735-500985 (baptifon); e-mail: bimo.oradea@gmail.com.

Beszélj Jézusról félelem nélkül! című kurzusra hívunk minden érdeklődőt, aki szeretne elsajátítani egy természetes módot az evangélium közlésére, ami megszünteti a nyomást, a vitatkozást és a kudarc félelmét. Hogyan? E kurzus szerint az evangélizálás nem az, hogy valakit megnyerünk az Úrnak. Ez a Szentlélek munkája. A te feladatod csak az, hogy beszélj hitedről és élj igazi hívőként. A siker abban áll, hogy elérhető vagy és engedelmeskedsz Istennek. A Beszélj Jézusról félelem nélkül! megtanítja, miként vezess egy nem hívőt Isten Igéjéhez a mindennapi beszélgetés által. Nincs személyes elutasítás, vitatkozás és kudarc sem, mert a cél egyszerűen hited közlése. A Szentlélek elvégzi a meggyőzést, a bűnbánatra ébresztést és a tanítást Isten Igéje által. Éld át annak örömét, hogy beszélsz hitedről félelem nélkül!

A kurzust egy tanév alatt három szombaton tartjuk (9-14 óra között). A kurzusra nincs felvételi vizsga, csupán jelentkezni kell a bibliaiskola titkárságánál 2018 október 6.-ig.

ben-white-181034-unsplashB

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *