Ifirovat – április 2014

Kereslek, Uram!

 

Kereslek, Uram!

Néha kétségbeesetten,

Mint Mária a sírnál.

Néha könnyfátyolon át

Szemlélem dicsőséged.

Máskor bűneim takarnak el téged.

 

Vágyom, hogy égjen bennem a tűz…

Vágyom, hogy égessen tüzed…

Vágyom, hogy te élj bennem,

Hogy ne legyek haszontalan,

Ki csak akkor keres, ha más kiút nincs.

Uram, nézd, vágyom Rád!

 

Kereslek, Uram!

S mégis Te vagy, aki újból rám találsz.

 

Kiss Adina (2005. 03. 24.)


 

Bizonyságtevés

Egy-két hónapja hallottam Mátyásról, a csodáról, amit átélt az Úrral. Minden ilyen, hasonló történet csak azt erősíti meg bennem, milyen hatalmas a mi Istenünk. Bár a világ sokszor szenzációhajhászként keresi az ilyen történeteket, nekünk, hívőknek egy újabb bizonyíték Mellette, ami arra késztet, hogy dicsőítsük Őt! Ezért megkértem Mátyást, írja le, mit élt át az Úrral, milyen próbák érték őt, és hogyan tapasztalta mindezekben az Úr közelségét.

Dombi Mátyás vagyok, 15 éves, Margittáról. Hála az Úrnak hívő családban születhettem, így már születésemtől fogva vittek a gyülekezetbe. 2009 nyarán megtértem és 2012. június 24-én bemerítkeztem a testvéreimmel együt.

A betegségem 2009. szeptemberében derült ki, amikor az iskolában összeestem, de pillanatok múltával már nem volt semmi bajom. Elmentünk Margittán az orvoshoz, ő mondta, hogy menjünk el Nagyváradra, mivel azt gondolja, hogy rákos a jobb térdem. Nem nagyon hittük el az orvosnak, de majd a történtek után 2 héttel megint elkezdett fájni a lábam annyira, hogy nem tudtam ráállni három napig. Egy picit késve elmentünk Nagyváradra, ahol sok vizsgálat után biztosan állították, hogy daganat van a térd és a térd fölötti részben, a következő nap már meg is akartak műteni, de ezt nem engedtük, azt mondva, hogy megyünk más orvosokhoz is. Ezt a hírt mikor meghallottam eléggé megviselt, az aznap estét leginkább imádságban töltöttem, mivel nem tudtam elfogadni, hogy rákos a lábam. Elmentünk Debrecenbe is ahol megerősítették a hírt. Ekkor már nagyon mély pontra kerültem és nagyon el voltam keseredve.

Ezek után nagyon csodásan nyitott ajtókat az Úr Jézus. Biopsziát kellet végezni ahhoz, hogy megnézzék, hogy a daganat jó vagy rossz indulatú. Édesapám megkapta valahonnan egy híres kolozsvári orvosnak a számát, és reggel indultunk is Kolozsvárra anélkül, hogy tájékoztattuk volna az orvost, de még így is fogadott bennünket az az orvos akinél legalább 3 hónappal előtte kell bejelentkezni. A biopszia elvégzése után megmondták édesapámnak, hogy menjünk külföldre, mert itt Romániában csak levágják a lábamat. Amikor ezt megtudtam nagyon elkeseredtem, szüleim próbáltak vigasztalni, de nem nagyon sikerült nekik.

Az Úr Jézus elkezdte kinyitni az ajtókat külfödre. Beszéltünk sok magyarországi orvossal és az egyik budapesti orvos elvállalta, hogy meg fog műteni ha kemoterápiát csinálunk. Eközben az Úr kirendelt orvost Bécsben is, és azok is azt mondták, hogy ha elvégezzük azt a kemoterápiát, amit ők írnak fel akkor megműtenek. A kemoterápiát Debrecenben kellet csinálni. Ez idő alatt sok igét adott az Úr és sok testvér is meglátogatott, hogy erősítsenek és bátorítsanak. Megtudtam, hogy több helyen is adományt gyűjtöttek, hogy ezzel is segítsenek, de leginkább én az imában való támogatást éreztem. Tudtam azt, hogy nem csak Romániában imádkoznak értem, hanem szerte a világon. Miután a kemoterápiát elkezdtem nagyon keveset voltam othon.  December végére hazaengedtek a debreceni korházból.

Itthon egyik este éreztem, hogy megreccsen a térdkalácsom és azután olyan fájdalmaim voltak, hogy intravénásan 4 óránként 100-as Tramadolt kellet szedjek, aminek olyan hatásai voltak néha, hogy nem ismertem fel szüleimet.

E nagy fájdalmak közt sokat jött kísérteni az ördög azzal, hogy öljem meg magam és volt, hogy többször meg is próbáltam, de akkor az Úr eszembe juttatta azt, hogy én az Ő gyermeke vagyok, és ha megölöm magam akkor nem jutok a mennybe, és általában ilyen alkalmakkor jött mindig egy-egy vendég is. A budapesti orvos látva állapotomat nem vállalta a műtétet, de a bécsi orvosok azt mondták, hogy elvégzik a műtétet. A nagy fájdalmaimat csökkekentette Isten és ennek hála tovább folytathattam a kemoterápiát. Mikor a kemoterápiának egyik részét elvégeztem kellet menjünk  Bécsbe, hogy megműtsenek. Édesapám közben megtudta, hogy az olyan műtéteket amelyeket az állam nem tud elvégezni, fizeti ha külföldön műtenek meg. Az Úr már betegségem előtt az ország élére állította Cseke Attila volt egészségügyi minisztert és mivel margittai így sok ügyet könnyebben és hamarabb tudtak intézni a szüleim. Elindultunk Bécsbe és beszéltünk egy testvérrel aki Bécsben lakik, hogy segítsen nekünk, mivel még a nyelvet se tudtuk. Nagyon segítőkészek voltak annak ellenére, hogy nem is ismertek minket. Csak annyit tudtak rólunk, hogy testvérek vagyunk az Úrban. Szállást adtak nekünk és a többi bécsi testvérrel felváltva nap mint nap jöttek a korházba már kora reggeltől, hogy fordítsanak nekünk. Tőlük nagyon sok bíztatást és támogatást kaptam.

Az első műtétem 2010. márciusában volt, és műtét előtt megmondták, hogy annak ellenére, hogy kemoterápiát csináltam még így is nagyon nagy esély van arra, hogy meghaljak műtét közben. Nagyon féltem, de az Úr szólt hozzám egy igeverssel, a Zsoltárok:34:20-al. Ez az igevers megnyugtatott és azóta nem félek a műtetektől. A műtét alatt egy próba protézist ültettek be a jobb lábamba a daganat helyére. Az Úr megőrzött a műtéten és elég hamar fel is épültem. Miután hazajöttünk megtudtuk, hogy Váradon is beadják a kemoterápiát és azután már Váradon kaptam a kemót.  Nemsokkal az első műtét után újra vissza kellet menni, hogy betegyék a lábamba a végleges protézist is, amivel még hegyet mászni is mehetek. A második műtét után folytattuk a kemót, de befertőződött a lábam így nemsokára visszamentünk Bécsbe, ahol megmondták hogy 30% esélyem van csak a túlélésre. Ekkor eléggé összeomlottam és láttam szüleimen is, hogy nagyon féltenek. A bécsi testvérek ekkor többször bejöttek a korházba és imádkoztunk együt, hogy a műtét alatt ne történjen semmi baj. Az orvosok a műtét előtt azt mondták, hogy 4-5 óra alatt megcsinálják a műtétet, de több minden is közbejött, és a 4-5 órából duplája lett. Az orvosoknak nem nagyon sikerült felkelteniük, meg többször megállt a szívem, ami méginkább nehezítette az orvosk dolgát. A műtét alatt az orvosok kivettek belőlem minden idegen testet és a protézis helyére egy gipszrudat tettek be.  Az állapotom műtét után még 3-4 napig instabil volt. Ezeket a napokat az intenzíven töltöttem, ahova a szüleimet nem engedték be, csak 10-20 percig láthattam őket és ez nagyon fájt nekem, mivel édesanyám mindig mellettem volt.

Ezekben a napokban éreztem nagyon, hogy az Úr velem volt és vigyázott rám. Ezen nehéz napok után az orvosok nem engedtek haza, azt mondva, hogy ha hazamegyek akkor ott biztosan meghalok. A kezelőorvosom kiharcolta, hogy úgy vegyenek engem mint egy osztrákot  és nem ezereurókat kellet fizessünk egy napra, hanem csak 10-et és még azt is elérte, hogy ott helyben csinállhassam meg a kemót. Tudtuk, hogy az  Úr Jézus lágyította meg ennek az orvosnak a szívét. Eközben az Úr kirendelt egy testvért, aki álandóan mellettem volt és aki tudott németül. Ezzel a testvérrel nagyon érdekesen találkozott az édesapám. Magyarországról származott, otthagyta otthonát, rokonait és jött velünk Bécsbe fordítani.

A kemót, az Úr Jézusnak hála, Bécsben fejeztem be és a kemoterápiák után jött egy másik műtét, amikor visszarakták a protézist. Ez a műtét is 4 óra helyett 8 órába telt, mivel leblokáltak a jobb lábamban az idegszálak és ezért kétszer fel kellet vágják a lábam, de ez alkalommal is megőrzött az Úr. Ezek után már csak kisebb műtéteim voltak, ahol nyújtották a lábam.

Elég sokat gondolkodtam, hogy miért volt ez a próba az életemben és rájöttem, hogy azért, mert másképp kiragadt volna a világ és nem Istennek, hanem az ördögnek szolgálnék most is. Ez a betegség nem csak engem formált, az egész családom sokat formálódott. Testvéreim is a betegségem miatt buzdultak fel az Úr Jézus szolgálata iránt.

Övé legyen a dicsőség, mindenért!

dm

 

Dombi Mátyás, Margitta