Ifirovat – július 2014

Májusban a marosvásárhelyi fiatalok is túráztak, kimozdultak kicsit a városból. Az azóta eltelt idő ellenére az emlékek élesen élnek bennük. Közülük néhányan elmesélik milyen volt számukra ez a hétvége. Az emlékek között őszinte bizonyságtevések rejtőznek, hiszem hogy ami számukra tanulság volt akkor, üzenet lehet számunkra most! Legyen így! (G.L.)

Csendben, Vele!

000 

Mindig nagyon örülök, ha kimehetek egy rétre, a hegyekbe, a természetbe csodálni a gyönyörű tájat, kilátást és érezni a friss levegőt. Közelebb lenni, egyedül, csendben, elmélkedni az életről, a dolgokról, és Istennel közösségben lenni, meghallani a hangját, csak Rá figyelni, kikerülni a szürke hétköznapokból és aztán visszavinni a fényt, a derűt, a vidámságot, a szürke hétköznapokat boldog, élménydús napokká varázsolni.

Isten kegyelméből egy áldott hétvégénk lehetett a Kelemen-havasokban, májusban. Néhány fiatallal úgy gondoltuk kimegyünk a természetbe, hogy a május 1-jét a hegyek között, csendességben, Isten közelében tölthessük.  Mikor megérkeztünk, Isten megáldott minket egy frissítő záporral. Azért örültünk, hogy már a sátor alatt élvezhettük, és nem a szabad ég alatt. Bár az időjárás nem sok bíztatást mutatott a hétvégére, de mi bíztunk abban, hogy Isten áldása lesz rajtunk, sátorozásunkon. Ez így is volt, mert az üdítő zápor után vidám, meleg napsugaras lett a délután és az egész hétvége beleértve még néhány jéggolyócskát és pár percig tartó csepergést. Isten gondoskodott arról is, hogy a ropogó tűz mellett mindig bőven és finomat ehessünk, az egyik különös ebben a baracklekvár volt, mindenki örömére. Ezen kívül Isten lelkileg is felüdített minket. Minden alkalommal, mikor összegyűltünk Őt imádni és magasztalni énekekkel. Nagyon felemelő érzés volt a szabadban zengeni zsoltárt az Úrnak és hálát adni neki minden teremtett dolgaiért. Pénteken egy rövidebb túrán is részt vehettünk, felmentünk az egyik hegy csúcsra, a Tatár-őrszemre. Onnan beláthattuk egy piciny részét – ami nekünk annyit jelentett, hogy amerre néztünk, csak hegyek és völgyek voltak – csodás Földünknek, amely minden pillanatában Istennek ad hálát, a madarak csiripelésükkel is Őt dicsőítik, a bogarak, a fák, a hegyek, a völgyek, mind-mind csak Néki adnak hálát.

Amit nekem személyesen tanított Isten az a kérdés volt, hogy: Amit teszek, abban Isten gyönyörködhet? Cselekedeteimben, gondolataimban, döntéseimben, életemben Isten gyönyörködhet, gyönyörködik? Az emlékek azt mutatták, hogy nem. Nem tettem mindig azt, amit Isten helyesnek látott volna, amiben Ő gyönyörködhetett volna. Egy igehirdetésen hallottam, hogy mindig, mikor valamit tennünk kell, valamiben döntenünk kell, kérdezzük meg magunktól, hogy „Mit tenne most Jézus?” – ezt jelenti a WWJD karkötő is. Azóta sokszor eszembe jutott, de én mégsem tettem mindig azt, amit Jézus tett volna. Eszembe jutottak dolgok, mikor másképp kellett volna cselekednem. Ezeket Isten elém hozta, én pedig letehettem az Ő lábai elé, és ezután szeretném, hogy gyönyörködhessen bennem az én Atyám, ismerjem fel, mi az Ő akarata és legyek kész engedelmeskedni neki.

Hiszem és tudom, hogy ez a sátorozás nem csak nekem volt áldásos, hanem Isten mindenkihez szólt, mindenkit tanított és megújított, ezért még páran leírták, hogy számukra milyen változást hozott ez a hétvége:

  „Ezután a pár nap után többet hoztam haza, mint vittem, ezért hála! A természet mindig is számomra egy olyan hely, ahol a figyelmem le tudom venni jobban a mulandó dolgokról és tisztábban láthatom az örökkévalókat. Már első este, mikor feltekintettünk az óriási csillagos égre, újra eszünkbe kellet jusson, hogy kik is vagyunk Isten előtt: legdrágábbak számára, de ugyanakkor porszemek a többi teremtett dolog mellett: „Az Atya megemlékszik a porszemről, de te, a porszem, megemlékezel Atyádról?”. Egy másik kép, ami megmaradt egyik estéről, az, amikor az oroszlán megéhezik, ösztönszerűen az ég felé kiált, tudja, Kitől kell kérni a segítséget; ugyanakkor felmerült a kérdés: én tudom, kihez kell menni a nehéz időkben, a mindennapokban? Jó, hogy tudom, de teszem…?”

–Pálosi Orsolya-

 „Számomra a legjobb élmény, ami tetszett: közösen fázni az esőben a tűz mellett.

Amire az Úr tanított: legyek engedelmes.

Közös élmény: az estenkénti tábortüzes füstölődés.

Amire még az Úr tanított: tanuljak a természettől.”

 -Bántó Gyula-

  „A sátorozás nagyon áldásos volt! Hála az Úrnak! Sokat tanultam e pár nap alatt. Számomra az egy igazi élmény volt, amikor a nagy fákat kellett hordani, meg ott viccelődtünk és jól éreztük magunkat. Nagyon érdekes volt még a tábortűz körül Isten igéjét tanulmányozni.

   Engem személyesen az Úr arra tanított, hogy csendesedjek el és ne csak sodródjak, hanem figyeljek rá, csendesedjek el az Ő jelenlétében, hisz nagyon jó csak Rá figyelni. Ott a természetben ez könnyebben ment, mivel Isten alkotásait láthattuk a szép fákat, bogarakat és mindez Őt dicsőítette.

  Közös élmény az, hogy senki sem sajnálta magát, aki ott volt az odatette a vállát és segített mindenki a saját feladatát végezte. Egyesek hozták a vizet mások készítették az ennivalót. Volt, aki fát vágott és együtt ott lehettünk és ezeken kívül mindenki dicsőítette az Urat, ott volt mindenki, számomra ez jó, mert van olyan is, hogy a terhet nem mindenki vállalja, csak néhány ember. Számomra nagyon áldásos volt a május 1-zés.”

-Balázs Dániel-

   „Nagyon vagány sátorozáson vehettem részt. Igazi élmény volt az, amikor reggelire 60 db. tojást ütöttünk össze, pont elég szalonnával… igazi élmény volt azt megsütni.

   A hétvégén Isten azt tanította nekem, hogy minél jobban engedelmeskedem Neki, annál nagyobb az én szabadságom és boldogságom, és azt is, hogy engedelmesség által dicsőítjük Istent.

Közös élmény pedig a túra volt, élmény volt felmenni a Tatár-őrszemre.”

-Balázs István-

    “’Áldjad, lelkem, az Urat!’ A 104. Zsoltárból megtanultam, hogy milyen fontos, hogy a lelkem mindig az Urat áldja. Könnyű olyankor áldanom az Urat, amikor minden jól sikerül, amikor örülök és mindenki szeret, de mennyire áldom, amikor nem minden ilyen derűs és nem éppen úgy történnek a dolgok, ahogyan én szeretném?

  Isten nem azt várja tőlem, hogy csak időlegesen áldjam, hanem mindig.

  Ezen a táborozáson készített az Úr, hogy mikor hazajövünk, a szürke hétköznapokban is mindig tele legyen a szívem hálával és dicsérettel iránta.”

-Jákó Evelin-

Örülünk, hogy együtt lehettünk egy néhány napra, megismerkedhettünk jobban egymással és Istennel. Jó volt együtt imádkozni, beszélgetni, épülni egymás hite által, hiszem, hogy lesznek még ilyen alkalmak.

Bányai Otilia


 

Csodák a hétköznapokban

Pittypangból fon koszorút

A szelíd égbolt, s lassan

Perdül egyet alant a világ.

Ugye te is látod e csodát?

 

Sír a tenger, s könnyei

Gyöngyharmatként

Szállnak a hosszú éjben.

Ugye te is hiszel e mesében?

 

Dörren a magasságban

Egy rejtelmes hang,

S csenddé válik idelenn.

Ugye földreszállt a menny?

 

Rebben a gyönge szellő

Gyűlik ezer felleg,

S esőként zúdul a földre.

Ugye ettől borulsz térdre?

 

Ma ne várd, hogy jő,

S ólom tekintetével

Hitetlenségben fetrengő

Lelkedet bolygassa meg.

 

Ne kérd, hogy lásd,

Mit angyalseregek százai,

Hús-vér halandók milliárdjai

Kezdetektől nem értenek.

 

Csak nézz most rám,

Élted hajlongó zátonyán,

S szemem tükrében

Lásd meg e csodát.

 

Rusu Szidonia, Gernyeszeg