Ifjúsági rovat – Februári szám

A Szeretet lap februári számának Ifjúsági rovatában élménybeszámolókat olvashattok a Hargitán megszervezett szilveszterezésről, a könyvajánló által megismerkedhettek Bruce Wilkinson, Jábec imádsága című könyvével. Az Infósarokban fontos információkat találtok az EMaBISz által megszervezésre kerülő programokról.
Élménybeszámolók a Hargitáról

Napsütötte téli táj. Mély csend. Fehérlő hegycsúcsok és orrfacsaró hideg. Új felfedezésekre kész lábnyomok a hóban. Ez a látvány fogadott, amikor megérkeztem a Hargitára december 30-án. Otthon vagyok! Az elmúlt év sok kihívást és nehéz időszakot tartogatott számomra. Az előadások címei igenis ismerősen csengtek, amikor még csak a honlapot nézegettem: közömbösség, csalódottság, önbizalom, félelem… Ó, Uram, valóban fordulóponthoz ért az életem! Vajon mit tartogatsz számomra?

„Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék? Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék?” (Zsoltárok 27:1) Hiszem, hogy mennyei Atyánk nem csak az én életemben használta az elhangzott üzeneteket! Micsoda bátorítások, milyen csodálatos befejezés és új kezdet! Nagyon jó volt csaknem 70 fiatallal együtt lenni, dicsérni az Urat és hallgatni nagyszerű szolgáit, akik újból és újból RÁ irányították figyelmünket. Sok vidám pillanatban is lehetett részünk. Rengeteg játék és nevetés, túra a hófödte mezőkön, ahol mindössze pár napos medvenyomokra bukkantunk, finomabbnál finomabb ételek, és az elmaradhatatlan szánkózás, aminek még ma is érezhető következményei lettek. Hála Istennek az építő beszélgetésekért és az új barátságokért is!

Külön köszönet mindazoknak, akik fáradhatatlanul dolgoztak – előtte, közben és utána is, hogy számunkra felejthetetlen legyen ez a négy nap! Istené legyen a dicsőség, valóban nagy dolgokat tett!
[Rákossy Mónika, Tóalmás]

Mi Atyánk, hála telt szívvel gondolok vissza a hargitai napokra és arra a valóságos fordulópontra, amit a szívemben elvégeztél. Bocsáss meg, hogy szívem megelégítésére mindenhová fordultam és csak végül Hozzád! A csalódottságból Te emeltél ki, szerelmeddel töltöttél meg. Légy és maradj is örökre szívem egyeduralkodója! Köszönöm az új, megismert testvéreket és főleg a pillanatokat, amikor tapasztalhattuk: lélek találkozott lélekkel. Könyörgöm a szíveinkért! Atyánk, lássák az emberek, hogy bizalmunk, reménységünk nem testben, nem magunkban, hanem egyedül csak Benned van! Áldj meg minket közelségeddel! Ámen
[Tanyi Tímea, Tóalmás]

A tartalmas nyári táborozást még el sem feledve, most, a zord tél közepette újra csodás napokat tölthettem a Hargitán. Akkor még a madarak csodálatos koncertjét hallgattuk, hajnalban és sötétedés után is kosaraztunk, esténként a csillagokban gyönyörködtünk. Most pedig a fehéren csillogó tájban leltük az Úr iránti tiszteletet sugalló szépséget.
Rengeteg élménnyel gazdagodtam, sok, eddig ismeretlen emberrel volt lehetőségem beszélgetni, barátkozni, de ami a legfontosabb az, hogy közelebbi kapcsolatba kerültem Istennel. Már amikor jelentkeztem a hargitai szilveszterezésre, nagyon vártam, hogy elérkezzen az indulás napja, viszont arra nem is gondoltam, hogy ennyire építő lesz és hogy ilyen jó döntés, hogy odamenjek.
Nagyon tetszett, hogy nem volt zsúfolt a program, hogy minden jól meg volt szervezve. Tetszettek a meleg szobák, a jó ellátás. Gyönyörködtető volt a Szilveszter éjjeli vacsoránál a terítés és nagyon hangulatos volt, ahogyan az asztalokon égő gyertyák fényénél étkeztünk. Érdekes volt a túrázás, miközben lehetőségünk nyílt kellemes, komoly beszélgetésekhez. Felüdítő volt, amikor szilveszter reggel, mikor még mindenki a szobájában volt, én, eszkimósan felöltözve, a faházak padján, a sejtelmesen néma csendben olvashattam, elmélkedhettem…
Az összejövetelek vezérgondolata a fordulópont volt. A buzdításokból, igehirdetésekből, bizonyságtevésekből egyaránt sok üzenetet kaptam. Sok jó, értékes gondolat bátorított: Az Úr jelenlétében erő, bölcsesség, békesség, védelem van.; elgondolkodtatott: Mindig mozgásban vagyunk, vagy közeledünk Istenhez, vagy távolodunk Tőle.; valamint megfogott: Isten nem ismer jobb időt a megtérésre, mint a mát. És volt egy kérdés, ami magamba tekintésre kényszerített és végiggondoltam az osztálytársaimmal való kapcsolatomat : Hány éve vagyok hívő és hány embert vezettem az Úrhoz?
A kegyelem kiáradását tapasztaltam, amikor hangos imában, egymás után kértük Istent, hogy újítson meg bennünket. A sok jó lelki élmény közt leginkább a dicsőítéseket kedveltem, amikor fennállva magasztaltuk, dicsőítettük az Urat. Végig Isten jelenlétében tudhattuk magunkat és ez volt a legcsodálatosabb. Tapasztalhattuk fent a hegyen az Ő Szent Lelkének bennünk végzett munkáját.
[Máté Dóra, Székelyudvarhely]


Könyvajánló

Bruce Wilkinson – Jábec imádsága című könyvében – megragadja azt a rövid kis imádságot, amelyet a Krónikák könyvének első részében találunk meg, és az által szeretné megtanítani az olvasót arra, hogy milyen az az imádság, amelyet valóban kedvesen fogad az Úr.
„Jábec segítségül hívta Izráel Istenét és ezt mondta: Bárcsak nagyon megáldanál engem, és kiszélesítenéd határtaimat, velem lennél és megoltalmaznál a bajtól, hogy ne érjen fájdalom”. És megadta Isten neki, amit kért” – rövid ima, hatalmas ajándék. Az író elmondja, hogyan munkálkodott az Úr életében azalatt a 30 esztendő alatt, amíg minden napját Jábec imádságával kezdte. Sokat bátorított engem a kis rövid 90 oldalas könyv, ezt szeretném megosztani.
Megtanultam, hogy Isten mindennap áldásokat készít el számunkra, de ahhoz, hogy megkapjam mindazt amit Ő félretesz nekem személyesen is oda kell tennem a részemet. Nem szabad természetesnek vennem azt, hogy Isten naponta megajándékoz, ez Neki nem kötelessége. Kérnem kell Tőle és Ő kiárasztja áldását és kegyelmét. Attól a pillanattól, hogy őszínte szívvel és teljes bizodalommal kiáltunk fel Hozzá megtapasztaljuk, hogy csodákat tesz életünkben. Honnan tudhatjuk ezt? Mert Ő megígérte, hogy meghallgat.

Jábec második kérése az volt, hogy Isten szélesítse ki a határait. Kérjük mi is Istent, hogy szélesítse ki a határainkat, Küldjön Ő olyan embereket hozzánk, akinek bátran elmondhatjuk, mit tesz velünk, értünk. Wilkinson olyan tapasztalatokról számol be, amikor Isten olyan embereket küldött hozzá, akiknek szükségük volt segítségre, vigasztalásra, támogatásra.
Jábec imádsága így folytatódik : „…velem lennél és megoltalmaznál a bajtól…”. Az Ő szavaival mi is kérhetjük bátran az Úrtól, hogy őrizzen meg a bajtól. Könyöröghetünk a Szentlélek vezetéséért és utmutatásáért, amikor nem biztos előttünk a cél.
Végül, de nem utolsó sorban, Jábec úgy imádkozik, hogy ne engedje meg Isten, hogy fájdalom érje őt. Isten ezt is megadta számára. Megadja számunkra is. Wilkinson felhívja a figyelmét az olvasónak, hogy ha mindennapi életének a részévé válik Jábec fohásza, megfogja tapasztalni, hogy nem könnyű hűséges maradni az Istennek tett ígéretekhez. Bátorít, hogy kérjük az Urat, ha lehet engedje meg nekünk, hogy ne kelljen harcoljunk. Ha valamilyen kísértés ér, kérjük Istent, hogy óvjon meg attól, hogy a mi „bölcsességünk” szerint, a mi „tapasztalataink” által akarjunk csatát nyerni. Istennel lehet megnyerni a csatát! Kérjük az Ő segítségét ebben.
Szeretném minden napomat mostantól Jábec imádságával kezdeni, szeretném megtapasztalni Istent. Szeretnék tudatosan olyan életet élni nemcsak vasárnaponként, hanem a hétköznapokban is, amely tetszik az Istennek. Erre bátorított Bruce Wilkinson könyve, ezért ajánlom sok szeretettel mindenkinek.
[Sibianu Márti, Bölön]