Ifjúsági rovat – Májusi szám

A májusi, egyik leggazdagabb rovatban írásokat olvashattok a mennybemenetel és függetlenség témájában, valamint egy beszámolót a nagyváradi tizenkettedikes konferenciáról.

Jobb nektek…

A húsvét öröme után negyven napig az Úr a tanítványokkal együtt járt. Milyen örömteljes időszaknak gondoljuk ezt! Sokszor arra gondolunk hogy mennyivel jobb lenne, ha az Urat személyesen, testközelből ismerhetnénk, mint barátunkat, Mesterünket. Akkor nem lenne helye a kételynek, a tévedéseknek. Egyszerűen csak odamehetnénk hozzá és megkérdezhetnénk Őt: mi a helyes ezzel, vagy azzal kapcsolatban? Hogy van ez, vagy az a dolog?

Mennyire nagyszerű lehetett amikor az emmausi tanítványoknak elmagyarázta a Reá vonatkozó részleteket az Igéből! Milyen lehet az amikor maga az Úr magyarázza el nekünk az igét! Tudjuk, hogy ez a helyes magyarázat. Nem kell kétségeink legyenek. Vagy ha az életünk döntéseiről lenne szó, nem lenne sokkal könnyebb egyenesen megkérdezni a Királyt: mi a helyes út? Vagy ha kétségek gyötörnének, mint Tamást, nem lenne sokkal egyszerűbb ha jelen lenne, ha odamehetnénk Hozzá, ha meg tudna győzni, fel tudna emelni, meg tudna VÍGASZTALNI.

Lássuk ezeket a tanítványokat negyven nap után. Minden világos tiszta és érthető lehet számukra. Mint egy keresztyén tábor után, ahol sok időt töltöttünk Istennel és rájöttünk egy csomó mindenre, megértettünk dolgokat, megváltoztattunk dolgokat magunkban, amikre rámutatott Isten, megváltoztattuk a gondolatainkat ahol nem találtak az Övével, megtértünk a felismert bűnökből … Csak képzeljük el ezt a tábort nem egyhetesnek, hanem negyven naposnak, és nem akármilyen tanítóval, hanem magával Jézussal. A negyven nap végén biztos valami nagyon jót, újat, új meglátással teli dolgot mondanak majd a tanítványok. Látszani fog az, hogy a “táborban voltak” Jézussal!

Apcsel 1:6 Amikor az apostolok együtt voltak, megkérdezték Jézust: „Uram, nem mostanában fogod helyreállítani Izráel népe számára a királyságot?”

Ez nagyon váratlan volt! Az egész gondolatmenetünk itt hirtelen megáll. Eddigi következtetéseink mind hibásak! Nem használt ezeknek az embereknek az extra negyven nap. Nem használt a kereszthalál, a feltámadás, a feltámadt Jézus tanítása, hiszen még mindig pontosan ugyanott vannak ahol a keresztrefeszítés előtt. Hogy lehet ennyire nem érteni az újszövetség lényegét? Hogy lehet ugyanazzal a kérdéssel jönni megint? Nagyon jó Jézus válasza. Nyugodt. Nem szidja őket, nem mondja nekik azt hogy: ó, hitetlen nemzetség meddig leszek még veletek? (körülbelül még pár percet). Nem akar mindent most elmagyarázni, megértetni velük. Egy sokkal jobb útra emlékezteti őket, egy ígéretre amit még az utolsó vacsoránál tett:

Apcsel 1:7-9 Ő így válaszolt: „Azokat az időpontokat és időszakokat, amelyeknek kijelölését az Atya saját magának tartotta fenn, nektek nem szükséges ismernetek. 8 Ellenben, amikor a Szent Szellem leszáll rátok, erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt szerte a világon mindenhol.” 9 Miután Jézus ezt mondta, a szemük láttára felemelkedett, majd egy felhő beburkolta és eltakarta a tanítványok tekintete elől.

Ezek Jézus búcsúszavai. Nagyon egyszerűen, NEM búcsúzott el. Nem mondta azt hogy most elmegyek, nem láttok többet, nem beszélünk, vigyázzatok magatokra, “legyetek jók” stb. Azt mondja: nemsokára erőt kaptok és megoldódnak a kérdéseitek. Ez a nagyszerű út. Isten jelenléte bennünk. Minden amit mondtam az első részben: Isten személyes jelenléte arra, hogy vezessen, tanítson, helyreigazítson, segítsen a kérdéseinkkel, a döntéshozatalban, a kétségekben és megvígasztaljon.

Jn 14:16 Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő egy másik Segítőt küld nektek, aki örökre veletek marad. 17 Ő az Igazság Szelleme, akit a hitetlenek világa nem tud befogadni, mert ők nem látják, és nem ismerik fel. Ti azonban megismeritek és felismeritek őt, mert veletek együtt fog lakni, sőt bennetek él majd.

Miyen nagyszerű út ez! Isten sátora az emberekkel van (előrevetítve egy kicsit a Jelenések könyvének a leírását a mennyről)… Isten jelenléte személyesen ott van minden hívő emberben. A hitetlenek világa nem tudja őt befogadni, de a hívők megismerik őt. Ez sokkal jobb mintha Jézus fizikailag lenne jelen a Földön. Noha hihetetlennek hangzik ez, maga Jézus mondta:

Jn 16:6 Igaz, most szomorúak vagytok, mivel ezt mondtam, 7 de higgyetek nekem: javatokra válik, hogy elmegyek! Miért? Mert ha elmegyek, elküldöm hozzátok a Segítőt. Ha nem mennék el, akkor ő sem jönne el hozzátok.

Ez a mennybemenetel értelme. Hogy személyes templomai lehessünk Istennek, közvetlen, élő kapcsolatban Vele. Milyen kiváltság és mennyire nagy ajándék ez! Legyünk hálásak érte, és éljük meg ezt a közösséget mindennap.

Libál András, Kolozsvár


A függetlenség margójára

Lukács evangéliumában van egy érdekes történet. A Mesterhez jön egy gazdag fiatalember és megkérdezi, hogy mit cselekedjen, hogy az örök életet elnyerhesse? A Mester azt válaszolja, hogy “Add el mindenedet, amid van, és oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyországban; és jer, kövess engem”. Az gondolkoztatott el, hogy miért a cselekedeteket mondja Jézus ennek az előkelő embernek? Hát nem a hitet kellett volna mondania? Azóta rájöttem, hogy Jézus a hitet mondja, csak én nem értettem.

Első olvasásra talán azt gondoljuk, hogy ha valaki gazdag, nem követheti Jézust amíg szét nem osztja a pénzét. Szerintem ennél mélyebb üzenete van ennek a rövid történetnek. Jézus nem a sok ellen beszél, ugyanis pár igeverssel lennebb ugyancsak Ő mondja, hogy aki elhagyja családját, eledelét Isten országáért sokkal többet kap vissza még ebben a világban. Miről szól akkor ez a történet? Apósommal beszélgetve egyik vasárnap megértettem, hogy a Mester a hitről beszél, egy olyan állapotról, ami független a soktól és a kevéstől. Mert akinek sok van (nem csak pénzből, hanem hatalomból, eredményekből, befolyásból, tudásból, szépségből) valóban sok mindenre képes, de egyet nehezen tud megtenni: úgy viselkedni mintha az a sok nem lenne. Valójában azt kéri Jézus, hogy tanuljunk meg úgy viselkedni, mintha az a sok ami van, nem lenne! Ez nem elszigetelődést, szakadást jelent az érzékelhető, tapintható világtól, hanem, sokkal inkább, függetlenedést. Mert ha független vagyok a soktól, akkor tudok – szükség esetén – lemondani róla.

Lehet ezt gyakorolni akkor, amikor úgy érzem, fölényben vagyok a másikkal szemben. Amikor meg vagyok győződve az igazamról! Nos, ilyenkor nagyon nehéz a sok ellenére úgy viselkedni, mintha nem lenne. Nagy esély van rá, hogy ezekben a helyzetekben jöjjön a Mester és azt kérje, hogy váljak meg a soktól! Kihívás ebben is követni a Mestert!

Szűcs Attila, Kolozsvár


Egyetemes Menet – Nagyváradi Egyetem Ismertető Hétvége

Február végén azt reméltük hamarosan beköszönt a tavasz.. Végül Isten úgy gondolta jobb lesz, ha még nyúzzuk kicsit a telet, de ez nem állította meg a Váradifit az egyetem ismeretető hétvége megszervezésében, ugyanis március 16-17 között megrendezésre került az Egyetemes Menet, mely nem csupán az egyetem előtt állók számára bizonyult hasznosnak.  Körülbelül 70 résztvevővel indult a ’menet’, ám csodával határos módon a vasárnapi közös ebédre szinte duplájára nőtt a létszám! A hétvége alatt sokat énekeltünk, imádkoztunk, együtt ettünk, játszottunk, megismerhettük a nagyváradi egyetemi szakokat és különböző előadásokat hallgathattunk meg arról, hogyan válasszunk megfelelő pályát/egyetemet, milyen problémákkal szembesül egy egyetemista, s végül mi vár ránk az egyetem elvégzése után.

A szombati nap énekléssel és imádkozással kezdődött, majd következett egy rövid ismerkedés. A délelőtti előadást Marius Cruceru lelkipásztor, az Emmanuel egyetem teológia tanszékének dékánja és professzora tartotta. Az előadás az egyetemre való felkészülésről szólt, valamint arról, miért és hogyan válasszunk pályát. Cruceru testvér nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy vegyük észre azokat a tálentumokat, amiket Isten helyezett belénk, hiszen nem véletlenül tette ezt, hanem azért, hogy használjuk őket. Elmondása szerint „az élet túl rövid ahhoz, hogy olyasmit dolgozz amit nem tudsz örömmel végezni”. Sokan abba a hibába esnek, hogy engednek a társadalom, szülők, illetve barátok által gyakorolt nyomásnak és ahelyett, hogy a számukra megfelelő pályát választanák, mások igényeinek és elvárásainak akarnak megfelelni.

A finoman elkészített ebéd elfogyasztása után következett egy „kincskereső”, amiben a csoportok kreatívan oldották meg a feladatokat. Egy rövid pihenő után kezdődött is a délutáni progam. A következő előadást Giorgiov Adrián lelkipásztor tartotta, mely az „Egyetemes problémák” címet viselte. Itt leginkább a különböző kapcsolatokra tértünk ki, avagy az egyetemista kapcsolataira és viszonyulására különböző emberekhez és dolgokhoz: szülőkhöz, tanárokhoz, évfolyamtársakhoz, a tananyaghoz és így tovább. A központi gondolat az volt, hogy minden kapcsolatunkban a fő motivátor Krisztus szerelme kell legyen, vagyis az Istennel való kapcsulatunktól függően értékelhetünk minden más kapcsolatot.

Másnap reggel frissen és gyarapodott létszámban hallgathattuk meg Szabó László gondolatait az egyetem utáni életről. ’Van-e élet az egyetem után?’ – tevődött fel a költői kérdés. Nyilván az egyetemi évek után van folytatás, sőt talán akkor kezdődik minden igazán, viszont nem mindegy hogyan. Ha Istennel járunk, ragaszkodunk az ő Igéjéhez és életritmusunkhoz párosul a rendszeres imaélet akkor nincs ok aggodalomra, mert Isten minden mást kialakít majd az Ő tökéletes terve szerint.

Mindent összevetve: ha Isten van a középpontban akkor minden és mindenki más a helyére kerül, az egyetemi évek előtt, közben és után is.

 

Sápi Henriette, Nagyvárad