Interjú Gere Leonával

Az újév küszöbén beszélgettünk Gere Leonával, mint munkatársak, akik egymást váltják fel a szolgálatban. Szóba került a fiatalok közti szolgálat, az ifi rovat, az elmúlt két év áldásai, kihívásai.

Lehet, sokan nem ismernek személyesen, nem tudják ki állt két évig az ifi rovat mögött. Ha mondanál magadról pár dolgot (hol születtél/nőttél fel, mivel foglakozol/mit tanulsz, hol éltek most).

Székelyföldről, Bibarcfalváról származom. Közel három és fél éve vagyunk házasok Árpival, azóta Kolozsváron élünk, de ugyanúgy otthon számunkra Bibarcfalva és Nagyvárad is (Árpi szülővárosa). Elsősorban a tanulmányaim miatt jöttünk Kolozsvárra, akkor ősszel kezdtem itt az egyetemet, amikor összeházasodtunk. Kommunikáció és közkapcsolatok szakot végeztem, idéntől pedig ugyanitt folytatom a mesteri tanulmányaimat. Ez most kicsit másodlagos lesz, mert bármennyire is szerettem az egyetemet, amit tanultam, sokkal izgalmasabb dolgok várnak ránk, első gyermekünket várjuk.

Két éve az ifi rovat a Szeretet egy állandó részét képezi, de azelőtt egy különálló lapként működött. Ez volt a Mustármag. A következő kérdéseim ehhez kapcsolódnak. Mikor találkoztál először a Mustármaggal? Mi az első élményed, ami ehhez az ifjúsági laphoz köthető?

Gyerekből fiatal –azaz belenőttem. Az első, ami eszembe jut, hogy milyen büszkeséggel töltött el, amikor már nem a Harmatcseppeket rendeltük meg nekem, hanem maradt csak a Mustármag, amit a nagyobb testvéreimnek addig is rendeltünk, s már én is a „nagyok” lapját olvashattam. S kicsit azt jelentette, hogy „felnőttem”. Előtte is mindig a képeket néztem meg elsőként, ismerős arcokat kerestem, s olyan öröm volt, ha találtam. Gyerekként nagy dolognak láttam, hogy egy ismerős benne van egy újságban, vagy az írása. Később azt jelentette, hogy rólunk szól. Majd én is írtam, emlékszem, mit jelentett, amikor megkértek rá.

Talán néha nehéz volt a munka: minden hónapban új és új anyagot gyűjteni, lektorálni, majd pedig időben a szerkesztőségbe elküldeni, de biztos vagyok benne, hogy voltak kellemes, jó dolgok is. Mesélnél egy-két ilyen történetet?

Ha külön nem is tudok kiemelni eseteket, de egészben nézve, a legjobb rész az volt, hogy elsőkézből olvashattam az írásokat. Hamarabb kaptam áldást, üzenetet belőlük, mint az olvasók. Volt, hogy késett egy-egy írás, s amikor elolvastam, olyan üzenet volt benne, ami nekem akkor volt aktuális, lehet, ha időben megérkezik, átolvasom, nem is ragadja meg a figyelmem.

Sokakkal ismeretlenül vettem fel a kapcsolatot, s olyan jó megtapasztalásaim voltak ezzel kapcsolatban is. Az ember gyarló, főleg én. Egy kép, név alapján képes voltam felállítani a véleményemet valakiről, s olyan nehezen vettem rá magam, hogy felvegyem vele a kapcsolatot, megkérjem írásra. De mindig megszégyenített az Úr, mert kedvességet kaptam, az ellentétét, mint amit elképzeltem. Az időbeosztás-, határidők betartása terén van mit fejlődnöm. Volt, hogy majdnem az utolsó percben kértem meg valakit, hogy írjon, s itt is, joggal, elutasításra számítottam, de nem azt kaptam. Formált az Úr ezek által. Úgy is taníthatott volna, hogy a rosszabbat kapjam, amit érdemlek, de nem így tett.

Mit gondolsz olvasnak-e a mai fiatalok, és vajon mit? Nem veszi-e át az olvasás helyét a zene ill. a film világa?

Nehéz átlagban nézni a dolgokat, de ha így nézzük, azt gondolom, keveset olvasnak. Nyomtatott sajtóról nem is beszélve. Az olvasás, a zenehallgatás és filmezés klasszikus formáit is felváltja az online. A felgyorsult életvitel, ami a mai társadalmat jellemzi, ezen a téren is megmutatkozik. Szeretjük, ha gyorsan hozzáférünk egy információhoz, s méginkább, ha az lényegretörő, rövid. A hírportálok is ezeknek az igényeknek próbálnak eleget tenni. Magamon is észrevettem, hogy (hírek esetében például) ha valami hosszabb egy oldalnál, jönne, hogy neki se kezdjek olvasni. A táviratszerű információkat keressük, szeretjük. S ez nem feltétlenül a lustaság miatt van, hanem, mert minél kevesebb idő alatt minél több információhoz szeretnénk jutni, s nem akarjuk „vesztegetni az időt”. Erre vagyunk egyre inkább beállítva, a lehetőségek miatt, az internet miatt. S ezzel magyarázható az is, ha a film világa, a videók átveszik az olvasás helyét. Hamarabb megnézünk valamilyen témában egy rödi videót, filmet, minthogy elolvassunk vele kapcsolatban egy szakkönyvet.

De szeretnék optimista maradni, remélni, hogy megfordulnak a dolgok, vagy legalább változnak, s újra felfedezzük az olvasást, mint minőségi információforrást, ill. szórakozást.

Remélem, hogy nem hal ki a nyomtatott sajtó, s nem lesz hiábavaló a te munkád sem a rovattal, hogy a célcsoport, a fiatalok is kezükbe veszik a lapot, olvassák majd, s áldást nyernek belőle hónapról-hónapra. Ezzel a reménnyel voltam én is az elmúlt két évben, s most hogy visszatekintek, látom, hogy nekem áldás volt, s hiszem, hogy másoknak is, azt mondom, beteljesedett.

Köszönöm a válaszaid, és azt, hogy két évig szívügyednek tekintetted az ifi rovatot. Kívánom Isten áldását az előttetek álló izgalmasabb időszakra!

 

Kérdezett Dobai Gyöngyi.