Jákób imádsága

1Móz. 32:3-12

Manapság az ima nem népszerű, sőt vannak akik egyenesen ellenzik. Jó példa erre az Egyesült Államok  legismertebb ateistája Michael Newdow, aki az imádságot szerette volna kiiktatni a 2005 január 20-i George Bush  elnök beiktatási ünnepségből. A bírósághoz benyújtott panaszában arra hivatkozott, hogy az imádság sértené az alkotmányt, mivel nem kívánt vallásos hitet próbálna rátukmálni, és világnézete miatt egyébként is másodosztályú állampolgárnak érezné magát. George Bush amerikai elnököt és a beiktatási bizottságot képviselő jogászok azzal érveltek, hogy az imádságok a kezdetektől több, mint 200 éve hagyományosan részét képezik a ceremóniának, Bush elnöknek pedig személyes döntése volt, hogy lelkész mondja el az imát, amibe a bíróságnak nincs beleszólása – írta a The Washington Post hét végi számában. Michael Newdow tehát az általa kezdeményezett jogi csatát elvesztette.

Nagyon sokan ma nem látják a szükségét az imának és szkeptikusan állnak hozzá. Mégis úgy gondolom, eljön az ember életében egy olyan pillanat, amikor térdre esik és igazán imádkozni kezd az Istenhez. Példázza ezt Jákób, aki hosszú évig távol volt a szülői háztól, majd Isten parancsára elhatározza, hogy visszatér és szembenéz rendezetlen múltjával. Amikor közeledik szülőföldjéhez követeket küld bátyához Ézsauhoz. A követek azzal a hírrel jönnek vissza, hogy Ézsau négyszáz férfival jön szembe velük. Jákób nagyon megijed, mert azt gondolja, hogy testvére bosszút akar állni rajta. Kilátástalan helyzetében ő Istenhez fordul és imádkozik. Nagyon jó döntés. Spurgeon azt mondta, hogy az „ima képes eloltani a lángtengert és betömni az oroszlánok torkát”. Jákób imája révén ezt megtapasztalja és meglátja, hogy milyen kegyelmes és gondviselő az Isten. Tanulmányozzuk néhány gondolatban az ő imáját:

  1. Jákób imája Félelmek között elmondott fohász volt (7-8).

A félelem nagyon sokszor imát hoz elő az emberből. Mitől félt Jákób?

Jákób félt a múltban elkövetett és nem rendezett bűneitől. Ő Izsák és Rebeka kisebbik fia volt. Nagyon bántotta őt az, hogy nem lett elsőszülött. Ezért csellel megszerezte előbb az elsőszülöttségi jogot, majd az elsőszülöttségi áldást is. Ezekkel nagyon magára haragította bátyát Ézsaut, akinek haragja elől nagybátyjához, Lábánhoz kellet meneküljön, Háránba. Évtizedek után hazatért és élete nagy fordulópontjához érkezett, ahol szembe kellett néznie a múlttal, és teljesen reménytelennek látszó jövővel. Jákób félt; félt azért mert tudta, hogy dolgai nincsenek rendezve. Egy nagyon fontos igazságot tanulhatunk meg Jákób történetéből, mégpedig azt, hogy az el nem rendezett múlt, bármikor félelmek forrássává válhat az életünkben. Szokták mondani az emberek azt, hogy az idő minden sebet begyógyít. Ez nem igazán fedi a valóságot. Az idő múlása nem hoz megoldást, szükség van arra, hogy Istennel és emberekkel elrendezzük a múltat: megalázkodjunk és őszintén felvállaljuk a hibánkat, bocsánatot kérjünk és megbocsássunk, készek legyünk keserűség nélkül tisztalappal elindulni. Ha ezt megtesszük akkor mondhatjuk bátran Pál apostollal együtt azt, hogy „egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé…” (Fil. 3,14).

Jákób félt mert látta, hogy tehetetlen helyzetében. Megpróbál ő  segíteni magán és családján azáltal, hogy kettéválasztja a vele levő sereget, de ez nem ad neki nyugalmat. Belátja, hogy itt az ő képességei, ereje és tudása elérte a végét. Amikor ide eljut az ember és kész felkiáltani Istenhez, akkor tapasztalhatjuk meg azt, hogy a tehetetlenségünk nagy erővé változik. Sokszor Istennek meg kell mutassa tehetetlenségünket, ahhoz, hogy mi meglássuk az Ő nagyságát és hatalmát.

Jákób félt élete és családja elvesztésétől is. Az élet a legnagyobb érték és mikor annak elvesztésével fenyegetnek, akkor megtelünk félelemmel. Jákób attól félt, hogy Ézsau lesújt rá és táborára. Ha úgy gondoljuk, hogy mi és a családunk élete a mi kezünkben van, akkor van okunk a félelemre. A Biblia megadja az utat arra nézve, hogyan őrizhetjük, nyerhetjük meg az életünket: „Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt.” (Mt. 10,39). Add át életedet Istennek és akkor igazán biztonságban lesz.

Jákób imája Istent tisztelő módon elmondott imádság volt (9).

Jákób félelmei nem voltak annyira nagyok, hogy ne lássa meg az Istent. Ő nem először találkozik az Istennel: Útja kezdetén álmot látott és Isten kijelenti magát neki és elmondja, hogy ő hordozója lesz az Ábrahám és Izsák örökségének – igéretet tesz neki az Isten. Most újból Isten előtt áll, de úgy, mint aki Ismeri és tiszteli Őt. Mindez kiderül abból, ahogy megszólítja Istent: „Óh én atyámnak Ábrahámnak Istene, és én atyámnak Izsáknak Istene, Jehova! ki azt mondád nékem: Térj vissza hazádba a te rokonságod közé, s jól tészek veled”. Az Ábrahám és Izsák Istene megnevezés az elhívás, az áldás és a kegyelem Istene. A Jehova (Jahve) minden más istentől megkülönböztető tulajdonneve volt az igazi Istennek. Mózesnek jelentette ki magát először e néven Isten. Jahve az igazi szent, dicsőséges és félelmes név volt, éppen ezért nem volt szabad könnyelműen, ajkukra venni az embereknek. Istenben Jákób az ígéret Istenét is látja, akinek parancsára indult haza. Ilyen istenképe volt Jákóbnak. De vajon a mi imáinkból milyen istenkép olvasható ki? Meg kell tanuljuk nagynak és hatalmasnak látni az Istent és Őt tisztelő módon imádkozni.

III. Jákób imája alázatban elmondott imádság volt (11-12).

Jákób elismeri méltatlanságát és azt, hogy mindene amije van azt Istentől kapta. A régi Jákób helyett, aki mindent megtett az elsőszülöttségi jog és annak áldásának a megszerzéséért, most egy teljesen megváltozott Jákób áll előttünk. Mindenkinél kisebbnek látja magát és nagynak látja az áldást, ami Istentől jött az életére.

Megalázkodik és szinte jajveszékelve kéri Isten segítségét:-„Szabadíts meg, kérlek, engem”.

Vannak emberek akik túl büszkék arra, hogy segítséget kérjenek vagy fogadjanak el másoktól. Ökölbe szorítják a kezüket, összeszedik minden erejüket és megpróbálják jobb irányba mozdítani helyzetüket.  Előbb utóbb ez a büszkeség megtörik, de az is előfordulhat, hogy belehal az ember. Az Istennel és az ő segítségével szembeni büszkeségbe már nagyon sokan belehaltak, örök hálált haltak. Alázkodjunk meg Isten előtt és kérjünk tőle szabadulást, mert az már nála el van készítve, úgy ahogy ez Jákób életében is látható. Ő nem tudta, de Isten igen azt, hogy Ézsau testvéri szeretettel közeledik és nem ellenséges célokkal.

Jákób imája Reménységgel elmondott imádság volt (12)

Szokták mondogatni az emberek, hogy csak a reménység ne vesszen el. De milyen reménység? Mert ha nincs jó alapja, akkor az velünk együtt elveszik! Jákób reménysége Isten Ígéretén alapuló reménység volt. „Hiszen te mondtad”- mondja Jákób. Arra támaszkodik és az ad neki reménységet, amit Isten mondott. Legyen a te életed és reménységed alapja is Isten szava.

Bátorítson Jákób példája bennünket az imádkozásra. Lehet, hogy éppen félelmek, próbák között vagy és nem látsz kiutat. Bátran, hittel szólítsd meg Istent, nála már készen van a megmenekülés, csupán el kell kérni tőle. Ha úgy látod, hogy most minden o.k. az életedbe, az nem baj, de ez nem adhat okot arra, hogy ne imádkozz. Ch. H. Spurgeon azt mondta: „Amikor imádkozó kedvünk van, imádkozni kell, mert ilyen jó alkalmat bűn volna elhanyagolni. Ha kedvezőtlen a hangulatunk, imádkoznunk kell, mert veszélyes dolog ilyen egészségtelen állapotban maradni.” Kívánom, hogy az ima ereje legyen nagyon valóság és igazi élmény az életünkben.

 

Szabó László