Marosvásárhelyi ifi

Változás, kitartás, újdonság – talán ez a három szó a leginkább jellemző a marosvásárhelyi ifjúság bemutatására. Istennek hála azokért az egyetemistákért, tanulókért és már dolgozó fiatalokért, akik alkalomról alkalomra eljönnek, kihasználva így az alkalmas időt. Ifink változó számú fiataljai Erdély különböző területeiről érkeznek. Ifi órán énekelünk, imádkozunk, majd Isten igéje alapján olyan témákról beszélgetünk, vagy hallgatunk előadást, amik a fiatalok számára is fontosak, érdekesek és aktuálisak. Minden alkalmat sok nevetéssel, ismerkedéssel, kapcsolattartással és időnként meglepetéssel koronázunk meg. Csapatunk évről évre változik, újak jönnek, régiek elmennek, ettől is lesznek az alkalmak változatosak. Isten dicsőségére együtt szolgálunk a helyi gyülekezetben vasárnaponként vagy különleges alkalmakkor, ugyanakkor vasárnap esténként a korházban levő betegeket látogat meg ifink néhány kitartó tagja. Szívesen eljárunk konferenciákra, más ifi csoportokhoz, különböző eseményekre ahova hívnak és szeretettel várnak. Szeretünk kirándulni és szeretjük a természetet, ilyenkor felejthetetlen élményekkel gazdagodunk, és különösen feltöltekezünk Isten jelenlétében.

Célunk az, hogy az ifi egy olyan közösség legyen, ahol minden fiatal otthon érzi magát, lelkileg fejlődhet, ahol őszinte kapcsolatokat alakíthat ki, ahol elfogadják és bátorítják, ahol biztonságban érezheti magát.

Azért imádkozunk, hogy az Úr tartsa meg a fiatalokat az Ő útján, hogy valóban Róla szóló életük lehessen, hogy a tanulmányaikban is Istent dicsőítsék, és hogy tartsanak ki a kísértésekben. Imádságunk az is, hogy az Úr rendeljen még komoly hívő fiatalokat, akiknek szívügye lesz az Isten igéjének továbbadása.

Ha valaki erre jár, vagy szívesen meglátogatna minket, szeretettel várjuk minden pénteken 18 órától az imaháznál. Az ifink a Facebook-on követhető. Isten áldjon minden fiatalt!

5-1-marosvasarhely

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *