Perecseni ifi

Megtiszteltetésnek vesszük, hogy bemutatkozhatunk mi is, alias PerIfi = Szilágyperecseni magyar baptista ifjúság. Aki nem járt volna még nálunk, annak röviden csak annyit, hogy Szilágyperecsen a Szilágyság központja, hagyma ország fővárosa, és minél hamarább látogasson meg bennünket.

Mint minden ifjúságnál, nálunk is a létszám évente változik, jelenleg a gyülekezetünk ifjúságát kb. 60-70 személy alkotja, amiből 20-30-an veszünk részt rendszeresen az ifjúsági alkalmakon, amiket szombat esténként tartunk.

Közülünk egynéhányan (kb. 10 személy) külföldön tanulnak vagy dolgoznak, őket ritkábban látjuk itthon, inkább csak karácsonykor vagy a nyári szünidőben. Az egyetemi városok ifjúságainak beszámolójából azt olvashattuk, hogy náluk iskola/egyetemi időszakban megnő az ifjúság létszáma, nálunk ilyenkor csökkenő tendenciát mutat. Csak vakációkban vagy ünnepek alkalmával számíthatunk az ő szolgálatukra is, amikor akár 10-zel is megnő a létszámunk.

Sajnos vannak olyanok is, akik nem látogatják az ifjúsági, gyülekezeti alkalmakat. Ez egy állandó imatémánk: a tékozló fiak helyzetéért való imádkozás. Istennél nincs lehetetlen. Egy ideillő mondat, amit a közelmúltban hallottam: a csodákból nem származik hit, de a hitből származnak csodák. Mi hisszük, hogy Istennél nincs lehetetlen, és csodát tehet közöttünk is.

Az ifjúságunkban most egy nagyobb generációváltás van folyamatban. Sokszor még kezdőnek, ügyetlenek tűnünk a szolgálatainkban, de hisszük, hogy Isten használni és nevelni tud bennünket is. Bátorításként szól számunkra egy kedves ének kezdő sora: „A gyengének erőt adott”. A fontos hogy égjen bennünk az Isten iránti szeretet tüze.

Ifjúsági alkalmainkon kimaradhatatlan az éneklés és az áhítat. Az áhítat levezetésére mindig megpróbálunk más-más személyt felkérni, hogy mindenki vegye ki a részét a szolgálatból. Az ifjúságot 2 csoportra osztottuk, és időnként a csoportok feladata az ifjúsági alkalmak megszervezése, és a téma kidolgozása, előadása, míg a többi alkalmak levezetését a lelkipásztor vagy az ifjúsági vezető végzi. Az utóbbi 3 ifjúsági óra témája: gyümölcstermő élet, a keresztény fiatalok helye a tudományban, baráti kapcsolatok.

A lányok bizonyos időközökben leánykört tartanak, amiről szívesen beszámolnék, de mivel nekünk, fiúknak, nincs lehetőségünk ezen részt venni, így erről beszámolnak ők.:D A fiúknál a fiúkör eddig csak foci vagy röplabda-mérkőzéseket jelentett. A szolgálatok területén van még, mit fejlődjünk, de megpróbálunk helytállni, szolgálni nem csak a gyülekezetben, hanem elmenni más helyiségekbe is. Többször elkísértük a lelkipásztort az evangélizációs vagy más alkalmakra. Karácsonykor elmaradhatatlan a kántálás, amelyet általában mindenki nagyon vár, és ilyenkor nem érezzük sem a hideget sem a meleget. Ha lehetséges évente 1-2 közös egynapos kirándulást és közös táborozást is szervezünk.

Az ifjúság is megpróbál bekapcsolódni az istentiszteleti alkalmakba, szolgálnak az énekkarban vagy a zenekarban, költeménnyel vagy énekkel. Nem vagyunk ellenzői semmi új dolognak, ami a lelki fejlődést elősegíti. Voltak elhatározásaink, terveink, amiket sikerült is véghezvinni, de sajnos van, amit különböző okokból nem tudtunk még megvalósítani. Talán egyik legsikeresebb megvalósult terv az ifivasárnap bevezetése, amikor főképp a fiatalok szolgálnak, és megpróbálunk fiatalos lendületünkből átadni a gyülekezetnek is. Az ifivasárnap előtt pizza-esttel vagy más közös tevékenységgel próbáljuk erősíteni az összetartozást. Igyekszünk az országos ifjúsági életből is kivenni a részünket, a regionális konfi megrendezésében, részt venni a mini foci bajnokságokon és az imaéjszakákon.

Ebben az évben a gyülekezetünk szeretne megemlékezni Isten szeretetéről, amelyet tapasztalhattunk az elmúlt 100 évben. Az a gondolat foglalkoztat, hogy ahhoz, hogy ne csak múltja és jelenje legyen a gyülekezetüknek, hanem jövője is, az egyik fontos dolog, hogy egy élő ifjúság legyünk, akik napról napra fejlődnek lelkileg, a helyünkön állnak és kiveszik részüket Isten munkájából. Röviden ezek vagyunk mi, ha többet szeretnél megtudni rólunk, látogass meg bennünket, szeretettel várunk.

szilagyperecseniifi

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *